Kedves Borkultúra iránt
Érdeklődők!
Üdvözöljük Önöket a Zalai Borút Egyesület megújult honlapján. Az új külső mellett a honlap már négy nyelven is segíti a kedves Érdeklődők tájékoztatását. A honlap a Magyarország-Szlovénia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 által támogatott „Határtalan borkultúra” című projekt keretében bővült.
A ma már több, mint 100 tagot számláló Zalai Borút Egyesület 1999-ben alakult, abból a célból, hogy a Zala megyében működő Zalai Borvidék területén a települési önkormányzatok, a hegyközségek és a szőlész borász termelők borturisztikai fejlesztéseihez szervezeti, szakmai támogatást nyújtson.
Az egyesület célja, hogy működésével elősegítse a Zalai borvidék kulturális és történelmi örökségének megóvását, kultúrájának, hagyományainak megőrzését és továbbvitelét, valamint a térség idegenforgalmának bővítését a borutak fejlesztésével.
A Zalai Borút Egyesület elsősorban a közösségi marketing szervezésével, és a Zalai Borutak imázsának építésével, a Zalai borturizmus nemzeti és nemzetközi kapcsolatrendszerének kiépítésével és erősítésével foglakozik. Ezzel szeretné erősíteni és fokozni a borturizmus termékei iránt jelentkező idegenforgalmi kereslet és segíteni, támogatni a borvidék borászati, minőségi boraik értékesítésében.
A szervezetről bővebben az egyesület menűpont alatt tájékozódhatnak.
A Zalai Borút Egyesület az idei évben is képviselteti magát a Budapesten megrendezésre kerülő Utazás Kiállításon.
A kiállítás helyszíne: Hungexpo
Időpont: 2012. március 1 - 4. (csütörtök - vasárnap)
A Zalai Borút Egyesület következő női borász képzésének
helyszíne: Helyi Termék Bolt
időpontja: 2012. február 29. 10 óra
Helyszín: Hujber Pince, Balatonboglár
Időpont: 2012. február 25. szombat
Érdeklődni és jelentkezés (2012. február 21-ig) Németh Csabánál: 30/855-2708
További információért kattintson a címre!
|
Powered by webskimo
|